Kisbabás élet – HUN vs. FR

A franciák élethez való csodálatos viszonyát érdemes megfigyelni. Már az is sokatmondó, ha magyar és a francia nyelv egy-két kifejezését összehasonlítjuk.

Mi magyarok gyakran mondogatjuk, hogy “nehéz az élet”, míg a francia köztudatban inkább a “la vie est belle” azaz az élet szép kifejezés honosodott meg. Tehát a franciáknak szép az élet, nekünk meg nehéz. Aztán ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor szinte magunkat is megnyugtatva konstatáljuk, hogy “az élet nem habostorta”. Az a bizonyos dolog  nem is sikerülhetett volna jobban, mert egyre s másra nehézségekkel kell megbirkóznunk, és az élet már csak ilyen. Eközben a francia nem sokat izgatja magát ha valami bosszúság éri, könnyebben továbblép rajta azzal, hogy “c’est la vie” azaz ilyen az élet. De ezt nem földbedöngölős szomorúsággal nyugtázza, hanem belátva, hogy minden mindig nem sikerülhet, de ott lóg a levegőben az érzés, hogy na majd legközelebb!

Kedves férjem már 7 éve próbál ránevelni a francia hozzáállásra, de bevallom, hogy még mindig van mit tanulnom, mert néha – általában minden komolyabb ok nélkül –  rámszakad a magyaros kétségbeesés! Jelenleg fáradt vagyok és ingadozó a hangulatom, a régi ruháimba még nem férek bele és a bőrömet is tönkretették a hormonális ingadozások, valamint elszigetelve érzem magam a világtól. Ennek ellenére jól vagyok. Mégis működik a franciás tréning!

Félix 4 hónapos lesz, mire ezt a posztot befejezem. Belegondoltam, hogy ha Franciaországban dolgoznék most, akkor már 3 hónap után visszavárnának a munkahelyemre.  Akármennyire is sietek vissza a munka világába, ezt még én is korainak tartom, főleg ha rápillantok a kisbabámra, aki még mindig olyan kis pici, hogy nem adnám oda senkinek. Természetesen ott is van lehetőség hosszabban otthon maradni, de azért ahogy néhány ismerősömnél láttam, a munkahelyek többsége azért nem ugrál örömében, amikor egy anyuka ezt bejelenti. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Magyarországon semmi sem működik jól, de ezen a téren jóval  több lehetőséget ad az anyukáknak a választásra.

Körülnézve a világban a szülési szabadságok terén a mi rendszerünk teljesen egyedülálló. A három éves otthonlétet én ugyan iszonyatosan hosszúnak tartom, mert az ember szellemileg annyira leépül közben és a világ is annyit változik, hogy szinte használhatatlanná válunk a munkaerő piac számára. Én már most ezt érzem 9 hónap terhesség és 4 hónap otthonlét után, ami azért enyhe túlzásnak tűnhet, de én akkor is így érzem. Nyilvánvaló, hogy mindenki máshogy érez ezzel kapcsolatban és ez jól van így!  Csodálatos lehet alaposan kihasználni a gyerekünkkel töltött első 3 évet, ha semmilyen pénzügyi nyomás vagy belső pszichés indíttatás nem sürget minket más irányba. És ezt Magyarországon lehet megtenni, nem Angliában, nem az Egyesült Államokban, nem Hollandiában és nem Franciaországban (kivéve ha egy milliomos felesége vagy).

Hozzáteszem, hogy egyelőre fogalmam sincs, hogy mikor fogok visszamenni dolgozni és hogy milyen formában. Ugyanakkor ha például ha 9 hónapos korában, szeptembertől mondjuk részmunkaidőben tevékenykednék valamit, ami a nyugati világ rendje szerint már egy szokványos dolog, akkor nem tudnám sehova tenni a gyermekemet. Nem nagyon értem, hogy miért van lehetőség már 6 hónap után dolgozni a GYED mellett, ha csak 1 éves kortól veszik fel a picúrokat a bölcsődébe. Csak hangosan gondolkodom. (Pár magánbölcsit is megkérdeztem már a kerületünkben, és szintén 1 éves kor a limit.)

Franciaországban a szülési szabadség összesen 16 hét. A szülés előtt 6 hétre lehet szabira menni, utána pedig 10 hetet ad az állam. Lássuk be, ez nem valami sok.

A gyerekmegőrzésre való megoldások viszont nagyon tetszettek Franciaországban. Van ugye az állami bölcsi, ahova már 2,5 hónapos kortól felveszik a babákat, aztán léteznek mellette magánbölcsik is, és aki egyikben sem talál helyet, az elviheti a babáját egy ‘assistante maternelle’-hez. Ez utóbbi úgy működik, hogy az, akinek csecsemőgondozási végzettsége van a saját lakásában vigyázhat két, három vagy négy picúrra. Bevallom, hogy nem tudom mennyi lehet a maximum létszám.  A szülők oda viszik őket minden reggel és onnan hozzák őket el munka után és annyi felé osztva fizetik a díjat, akány gyerek van. Ez olyan, mint egy egész napos, megosztott bébiszitter szolgáltatás, de csak hivatalosan működhet, viszont messze nem olyan szigorú szabályozás mellett, mint a családi napközik itthon és sokkal több is van belőlük.

Az angol barátnőmmel jól átbeszéltük a témát és arra jutottunk, hogy a két ország rendszerét összegyúrva létre tudnánk hozni egy  tökéleteset. Angliában is 3 hónap után vissza kell menni dolgozni az anyukáknak és azt mesélte, hogy ez borzasztó nagy nyomás az anyák számára, akiktől elvárják, hogy úgy robbanjanak vissza a munka világába, mintha semmi sem változott volna meg az életükben. Nantes-ban ő úgy döntött, hogy 6 hónapig marad otthon, és utána ment vissza dolgozni.

Szerencsés vagyok, hogy lehetőségem van Airbnb-zni, mert így egy kis munka már most is van az életemben, arról nem is beszélve, hogy nagy erőkkel keresem az időt arra, hogy végre nekiugorjak a szövegírás és a tartalommarketing tanulmányaimnak, mert a könyv már ott áll az éjjeliszekrényemen. Később majd lehet hogy valamilyen iskolai formát is keresek hozzá. Közben pedig alakul egy nemzetközi  baba-mama találkozó szervezése is, de erről majd bővebben egy következő posztban írok. Ha ilyen szépen lefoglalom magam lehet hogy észre sem veszem hogy elröpül az idő és máris 1 éves lesz Félix, és magától megoldódik a bölcsőde ügye.

Összességében úgy érzem, hogy nagyon szerencsés vagyok, hogy Magyarországon élem a kisbabás éveimet, mert ha az ember már a harmincas vagy a negyvenes éveiben kerül ki külföldre, akkor nagyon nehéz egy teljesen más szabályrendszer szerinti életbe őszinte örömmel beleszokni.

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *