Baby blues ellen…

…nemzetközi baba-mama/papa találkozó(k)!

Otthon egy pici babával az élet egyrészt csodás, másrészt magányos az ilyen nyughatatlan sajtkukac fajtáknak, mint én. Jelenleg  az emberek napi szintű társasága hiányzik a legjobban, illetve az, hogy tartozzak valahová. Ez annak ellenére nagyon fontos számomra, hogy fantasztikus családom és barátaim vannak, mégis feltétlenül kell, hogy legyen valami, egy hely, egy csoport, egy ügy, egy feladat, ami csak az enyém.

Nantes-ban a nyelviskola volt az, ami megadta nekem az autonómia érzését, illetve az angol nyelven beszélő Nantes-i szülők és gyerekek találkozóira jártam el rendszeresen, ahol szert tettem pár igazi barátnőre is. Amikor kiderült Franciaországban, hogy terhes vagyok tudtam, hogy valami hasonló csoportot kell majd keresnem Budapesten is, pár dologgal azonban nem számoltam.

Budapest óriási Nantes-hoz képest, ezért hiába találok egy jó programot vagy közösségi helyet egy kerületben, ha az tőlünk messze van, akkor nem indulok neki, és ezzel mások is így vannak. Ezért például hiába találtam egy szimpi anyukát Facebook-on, akivel már váltottam pár szót és szívesen összefutnék vele, hiába hívtam több találkozó helyre, egyik sincs hozzá közel, ezért nem jön el. A környéken, ahol lakik, viszont nincs semmilyen csoport, ahol angolul beszélnek, ő pedig nem beszél magyarul. Nehéz ügy.

Az expat közösség sokkal nagyobb, mint Nantes-ban, és több csoportban koncentrálódik, amelyek viszont nem fedik teljesen egymást.

E két dolog miatt sokkal nehezebb ugyanazokkal az emberekkel rendszeresen összefutni, és az embereknek sokkal nagyobb erőfeszítést kell tenniük ahhoz, hogy kimozduljanak, Mindenki inkább csak a saját környékén vagy tömegközlekedéssel jól és gyorsan megközelíthető helyekre szeret járni, ami teljesen érthető.

Az óvodaváltás a nagycsoportos évben nem valami praktikus a társas kapcsolatok szempontjából. Egy, már összeszokott csoportba érkezik az ember, ahol már megvan, hogy ki kivel játszik és a szülők közti barátságok is kialakultak már.  A játszótéren néha elbeszélgetek egy-két anyukával, de ez is inkább Félix varázsának köszönhető, viszont kétlem, hogy bármikor is össze fogunk járni tekintettel arra, hogy már csak egy bő hónap van vissza az oviból. No nem baj, szeptembertől kezdődik az iskola, új gyerekekkel és új, potenciális szülő-barátokkal.

A nemzetközi közösségek után kutatva rábukkantam a Budapest Moms nevezetű Facebook csoportra, akik minden pénteken találkoznak a MagNet közösségi házban az Andrássy úton. Már háromszor jártam itt és egy eszméletlenül színes kis közösségre bukkantam, érdekes emberekkel a világ minden tájáról, valamint hébe-hóba becsatlakoznak hozzám hasonló világjáró magyarok is, akik hiányolják a nemzetközi életérzést. Itt találkoztam először azzal a helyzettel, hogy minden alkalommal szinte teljesen új csapat jött össze. Ez persze egyrészt jó, mert mindig új emberekkel lehet megismerkedni, másrészt viszont rossz, mert mondjuk a nekem legszimpibb anyukát rendre elkerülhetem úgy, hogy az egyik héten ő megy a másik héten pedig én és ez így folytatódhat a végtelenségig.

Szerettem volna és is – Liz barátnőmhöz hasonlóan, aki Nantes-ban szervezi a találkozókat – egy kis csapatot összehozni és mivel Budapest elég nagy, gondoltam hátha lesz még érdeklődő és hátha egy új helyszín új embereket is vonz. A Simaliba játszóház egyszer csak megkeresett, hogy nem folytatnám-e azt a nemzetközi beszélgetős találkozót, amelyet egy másik anyuka indított el minden második kedden, de sajnos nem tudta folytatni. Eddig három alkalmon vagyok túl és annak ellenére, hogy a látogatottság nem rúg magasra, én mindig remekül érzem magam! Inkább beszélgetek egy jót egy-két  anyukával, mint feszengek két órán át öttel! Minden alkalommal sütök egy adag pogácsát, ami nagy sikert szokott aratni a kávé és a tea mellett.

Félix nagyon szívesen jár ezekre a programokra. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Én járok nagyon szívesen ezekbe a közösségekbe, de Félix is nagyon érdeklődően szemlélődik, nézi a többi babát, és a tipegők akcióit. Időnként figyelni kell, hogy ne lépjenek rá a nagyobbak, de az esetek többségében sikerült nyugodtan, jókat beszélgetni a többi anyukával. Az is nagy segítség, hogy ilyenkor szoptatni is bármikor lehet, ez teljesen természetes, így nem kell percre pontosan kiszámolni, hogy mikorra érjünk haza, vagy síró gyerekkel tolni a babakocsit át a fél városon. Ennek ellenére azért én próbálok mindig úgy elindulni, hogy még otthon elfogyjon a jó hangulathoz szükséges tej adag és akkor mindketten szabadon élvezhetjük a kisebbek és nagyobbak társaságát.

Mindeközben szépen, lassan, szinte észrevétlenül beindult a turista szezon is Budapesten, így mososk, takarítok, levelezek és vendéget fogadok. Közben választottunk iskolát Korinának, lomtalanítottunk Budapesten és Balatongyörökön, utaztunk Pécsre, anyukám is jár hozzánk, fogadtuk barátainkat Dublinból és Amerikából, elkezdtem sportolni heti egyszer és egy francia barátunk lakásfelújításába is besegítettem. Egyszóval, nem mondhatom, hogy unatkozom. Jól vagyunk! Majd nyáron pihenek egy kicsit, vagy nem, de úgy is jó lesz! 🙂

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *