Félig tele vagy félig üres?

Egy év és két hónap Budapesten, túl a terhességen, túl a hazaköltözésen, túl az adminisztráció borzalmas útvesztőin, túl a szülésen és túl a kezdeti frenetikusan fárasztó időszakon.

Kedd reggel van. Az éjjel megint háromszor keltem fel Félixhez, egyszerűen nem akar átállni az egy felkelésre. A nulláról nem is álmodom. Igaz, egy anyuka elmesélte nemrég, hogy ő óránként kel fel éjjel a 8 hónapos fiához, ezért azóta nem bánom túlságosan ezt a hármat sem.

Iszom a kávémat, hallgatom Korina reggeli csicsergését iskola előtt és arra gondolok, hogy ezek a napok tökéletesen egyformák. Semmivel nem tudom megkülönböztetni a hétfőt a keddtől. Csak amiatt tudom, hogy hétköznap van vagy hétvége, hogy Korina elkezdte az iskolát és ott már észnél kell lenni. Ez a feladatom, egy elsős nyomonkövetése és a pelenkatartalom-éhség-alvás triumvirátusának figyelése. Mit kellene ma csinálni, hogy jobb kedvem legyen? Kedd van, jön a Nők Lapjám, bár ha nyugodtan akarom elolvasni, akkor estig várnom kell.

Kedden nincs semmilyen baba-mama program, na nem mintha beváltották volna a hozzá fűzött reményeimet, de azért ott mégis lehet emberekkel találkozni. Ha szerencsém van nem csak az éjszakai alvásról és a bölcsődei helyzetről beszélgetünk. Általában nincs szerencsém. Énekelni sem tudok, hiába Ringatózik manapság minden valamirevaló anyuka. Nem baj, azért én is feliratkozom a szerda reggeli órára. Csak fél óra, annyit kibírok és Félix az első alkalommal is imádta. Csak ne kellene kánonban énekelni a Hull a szilva a fáról című klasszikust. Nem baj, úgysem hallatszik ki a hamisságom a csoportból, a többiek úgyis szépen énekelnek. Aztán persze mindenki siet haza, vagy az ismerősével cseveg egy kicsit a játszóházban. Nehéz vidékiként beintegrálódni itt, ha már az ember nem az egyetemista éveit tölti. Nulla kapcsolati háló a gyerekezéshez, de a munkához is csak minimálisan van több négy budapesti munkás évvel mögöttem. Ez a sok jövés-menés és oszágok közti ugrabugra hátránya. A nemzetközi mamis csoportokban legalább gyakorlom az angolt és érdekes, hogy ki miért és hogy került Budapestre és milyennek látják Magyarországot a saját hazájukhoz képest. Ott még egy-két tanácsot is tudok néha adni és akkor legalább úgy érzem, hogy valakinek segíteni tudtam egy kicsit és nem uralkodik el rajtam a hasznavehetetlenség érzése. A szervezéssel viszont felhagytam, van elég csoport, legalábbis számomra elég. Keresem a helyemet. Budapesten nem vagyok igazi, hiteles tagja a külföldi csoportoknak, mert én nem úgy szenvedek, mint ők, hiszen én otthon vagyok, ők pedig idegenben. Nantes-ban én is egy külföldi voltam a sok közül, ugyanazokkal a kínokkal megáldva, mint a többiek. Ott ez volt a közösség, ahova tartozhattam a nyelviskolán kívül. Persze ez így normális.

Több mint három éve, hogy otthon dolgozom, tanulok, gyereket nevelek. Sosem lógatom a lábam, de úgy érzem, hogy mégsem jutok egyről a kettőre. Mintha az élet mindig csak azt mondaná: Zsófia, próbálkozz csak tovább, ez még egy picit kevés. Megtanultál franciául? Remek, akkor most tanulj tovább, hogy felsőfokon beszélj! Online közösségi média marketing tanfolyamot csináltál? Fantasztikus, de tudod-e használni is a megszerzett tudást? Ó, még nem nagyon próbáltad, csak a saját oldalaidon? Akkor sajnos nem tudok segíteni, a céges profilomat nem merem rád bízni. Jársz anyukás vállalkozói napokra, coachingra, ötletelésre és még a babádat is viszed magaddal? Milyen energikus kis anyuka vagy, nem semmi, de jól átgondoltad ezt? Én úgy látom, hogy ez a vállalkozósdi nem neked való, mert úgy továbbra is egyedül leszel és otthon dolgozhatsz, amit nem akarsz már. Próbálsz tanulni és fejleszteni magad, megtanulnád hogy kell egy tervezőprogrammal dolgozni? Kitűnő hozzáállás, de most nem lesz nyugodt két órád, hogy elmélyülhess a grafikus tervezés szépségeiben és úgyis ötször kell próbálnod ugyanazt, mire sikerül, hatodszorra pedig nem emlékszel rá, hogy csináltad. Minek erőlködsz? Élvezd inkább ezt az időszakot, Félix már 10 hónapos és olyan hamar felnőnek…

Nézem a gyönyörű kisbabámat, ahogy fel s le közlekedik négykézláb a nappaliban, és arra gondolok, hogy milyen szerencsés vagyok, de mégis azon kattog az agyam, hogy mi a fenétől érzem annyira unalmasnak a napokat?! Eddig tartott a nyugaton felszedett optimizmusom. Lássuk be, hogy mégis számít a környezet, amiben az ember benne van. Vagy a környezet hiánya. Nantes-ban mindenkiben a lelkesedés szikrája pislogott, a munkanélküliben, a betegben és a sok gyerekesben egyaránt. Ezzel egymást erősítették. Ezt a lendületet, bizakodást és tenniakarást hoztam haza magammal egy évvel ezelőtt Budapestre bízva abban, hogy ha hasonló gondolkodású emberekkel veszem körül magam, akkor megmarad  mindez bennem. Igaz, hogy alig vannak körülöttem emberek, akikkel pedig összehoz az élet, azok elég vegyes képet mutatnak. A velem hasonlóan gondolkodó, lendületes barátoknak millió dolguk van, ugyanúgy, mint nekem de ha néha összefutunk, az feltölt és lendületet ad egy darabig.

Ideje állást keresni. Tudathasadásos állapot a francia és a magyar szokások között vergődni ezen a téren. Francia ismerőseim nem értik mit keresek még mindig otthon egy 10 hónapos gyerekkel (ott egy 3-4 hónapos de maximum 6 hónapos baba már megy a bölcsibe), a magyar ismerősök pedig furcsállják, hogy miért oly sietős nekem visszatérni a munka világába, amikor legalább 2 évig nyugodtan otthon maradhatnék.

Vajon mennyit ér 2019-ben a sok tapasztalatom, mennyire vagyok öreg a munkerőpiacon 41 évesen, elég-e az angol és francia nyelvtudás valamire, mennyit változott 5 év alatt a részmunkaidős állások piaca és megítélése (szerintem semmit) és vajon mennyi idő alatt fogom tudni újra használni mindazt a számítógépen, amit évek óta nem használok? Fel. Kell. Pörögni.

Szerda délután. Csipog a telefonom. Üzenet jött egy kedves francia barátnőmtől. Elkedzem olvasni és összeszorul a gyomrom. Kiújult a rák, újra műteni kell, aztán megint sugárterápia hónapokon keresztül. Egyszerűen nem értem, hogy mi történhetett, amikor már végre túl volt a nehezén. A nagylányaink legjobb barátnők, ő pedig egy csupaszív, vidám lélek, akinek most megint az életéért kell kűzdenie.

Mindent átértékelek, semmi bajom. Kicsit süket vagyok, kicsit rossz a látásom, van egy allergiám és nagyon hiányzik az emberi interakció.

Péntek. A folyosón összefutok a kerekes székes ausztrál lánnyal aki a kutyájával lakik nálunk. A garzonunkat kivette két hónapra az Airbnb-n. A Central European University-n tanít politikatudományt, Kanadában lakik és a szemeszterek idejére jön Budapestre, és mindig az Airbnb-n foglal lakást valahol a városban. A régi pesti bérház súlyos vaskapuja, a kidőlt-bedőlt lift kovácsolt vas külső ajtaja nem akadályozza meg semmiben. Annyira próbáltam lebeszélni, hogy szerintem miért nem fog működni az, ha nálunk akar lakni, mégis mindent megold. Mindig mosolyog, amikor összefutok vele a folyosón. Komoly inspiráció ő számomra. Ilyenkor visszakapom a lendületemet és megyek tovább.

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

5 Replies to “Félig tele vagy félig üres?”

  1. Szia Zsófi!

    Jó olvasni a tapasztalataidat, és érdekesek amiket megírsz.
    Engem egy kérdés foglalkoztat nagyon, és érdekelne, hogy te mit tapasztaltál Franciaországban. Hogyan oldják meg ott az anyukák azt a nem kevés munkanapot, mikor betegek a gyerekek? Mi Németországban élünk jelenleg és itt a mikrokörnyezetemben is azt tapasztalom, hogy 1 év körül bölcsibe adják a gyerekeket és mennek vissza dolgozni az anyukák. Viszont nem tudom, hogy lehet a mindem – jó esetben csak – 3./4. héten beteg gyerek mellett a munkát megoldani. Ennyire rugalmasak és elfogadóak a munkaadók és ennyi betegápolási szabadság van? Mert azt nem hiszem, hogy mindenkinél beugrós nagymamák állnak sorban, a beteg gyerek mellé adhoc beugró babysittert sem hiszem, hogy egyszerű találni, ha egyáltalán. A lázas, hányós, kiütéses, fertőző gyereket meg azért nem lehet bölcsibe vinni, muszáj vele otthon maradni.

    Köszönöm, minden jót,
    Nóra

    1. Szia Nóra!

      Köszönöm, hogy írtál, mindig nagyon örülök a kommenteknek! Jó a kérdés, de sajnos nem tudom rá a pontos választ, viszont már írtam is egy barátnőmnek Nantes-ba, hogy ő hogy csinálta amikor visszament dolgozni és a 6 hónapos kislánya bölcsibe ment. Igen, így van, 1 éves gyerkőc mellett már biztosan dolgoznak Franciaországban is sőt csak 2,5 hónap a fizetett szülési szabadság, aztán maradhat az ember még otthon ha akar, de a munkáltatók nem mindig veszik jó néven, ez a 2,5 hónap szerintem egy egészen őrült dolog. Akiket ismerek, azok 4-6 hónaposan adták a babáikat bölcsibe, de arról pont nem beszéltünk, amit kérdezél, hogy hogy menedzselték a beteg gyereket.

      Egy dolgot viszont biztosan tudok, hogy ott, ahol mindkét szülő dolgozik gyakran van állandó babysitter, aki minden délután hazaviszi a gyereket és megvárja a szülőket. Őt, gondolom betegség esetén is igénybe veszik. Érdekes módon az oviban nem láttam annyi nagymamát délutűnonként, mint Budapesten. Voltak azért, de nem tűntek ki a létszámuk miatt.

      Amit a neten olvastam a szerint az 1 évnél fiatalabb gyermek esetén évi 5 nap fizetett szülői szabadság jár, de minden cégnél más lehet a szabály, sokszor ennél kedvezőbb. Lássuk be, évi 5 nap az semmi, ha gyerekbetegségről van szó. 🙂
      A német anyukák hogy csinálják?

      Amint kapok választ a barátnőmtől, megírom!
      Addig is minden jót!
      Zsófi

      1. Szia Zsófi!

        Igazából én is most kérdezem megy az egy-két közelebbi német ismerőst.
        Alapvetően itt egy fizetésből is meg lehet élni, ha apukának van egy diplomás átlagos állása, és azért érdemi családtámogatási összeget adnak a gyerek 3 éves koráig (Bajorországban ez mondjuk egy extra a többi régióhoz képest). Így azért vannak akik otthon vannak, és úgy járatják a gyerekeket. De ez a kisebbség.

        Ahogy látom állandó babysittert fizetnek, aki bármikor ugrasztható, ha beteg a gyerek. De ez egy állandó fix költség havonta, hogy készenlétben van és nem megy el máshová gyerekre vigyázni, és a bölcsi sem olcsó mulatság egyébként. (Az állami, céges, egyházi is ugyanannyi kb mint egy magán, nincs semmilyen támogatás rá).
        Egy itt élő magyar barátnőm ugyanígy csinálta, egy nyugdíjas nénit fizettek, aki mindig jött, ha reggel telefonáltak, hogy beteg a gyerek. De az éjszakai műszak akkor is anyukáé, márpedig az én tapasztalatomban már egy nátha, köhögés is teljesen el tudja rontani az éjszakát és felborítani a napirendet, nemhogy a komolyabb dolgok.

        Ezzel együtt ez azt gondolom, ha valaki tud és akar dolgozni visszamenni, akkor sokkal kevésbé pénz kérdés, mint inkább bizalom, hogy kire bízom rá a gyerek gyógyszerezését, gondozását, folyadék fogyasztását, módosított étkezését, életének elviselhetővé tételét ezekben a napokban.

        Nekem annyiból “könnyebb” hogy nincs hová visszamenni, előbb állást kellene találni, ami rugalmas, részmunkaidős stb, elkezdeni sincs merszem a keresést 🙂

        Kíváncsi vagyok mit válaszol a barátnőd!

        üdv,
        Nóra

  2. ps.: egy olyan pici beteg gyerek gondozásáról beszélünk, aki még ugye beszélni sem tud, nem tudja mondani, hogy hol fáj, mit érez és nekem sem tudja elmondani, hogy egyébként mi történt vele a babysitter mellett, hogy érezte magát.

    1. Szia Nóra!

      Igen, nagyon hasonló a helyzet akkor Németországban is a babísitter vonalon.

      Azt írta a barátnőm, hogy neki kifejezetten jófej főnöke volt és amikor otthon maradt a babával betegség miatt azokat az órákat máskor ledolgozta. El sem hiszem, hogy ilyen is van! Egyébkétnaz általános tapasztalata az ő többi gyerekes ismerősei terén is az volt, hogy elég rugalmasak a munkáltatók kint a kisgyerekes, dolgozó anyukákkal. (nyilván nem mindenhol, ez csak egy ember véleménye)

      Egyébként, szerintem gyereke is válohatja, ezen azt értem, hogy vannak babák akik jól elvannak mással is, viszont mások anyásabbak betegség idején. Az én budapesti gyakorlatom az volt a 1,5 éves kislányommal, hogy a betegség 1. napján én maradtam vele otthon (home office-t kaotam 1 napra) és a második naptól anyukám jött Pécsről és ő volt vele. Most a kisfiam 13 hónapos és már aktívan állást keresek (pont amiatt, amit nyugaton tapasztaltam már bátrabban keresek állást kisgyerek mellett, igaz itthon nincs még ennek kultúrája, ezért sokkal nehezebb, a részmunkaidőről pedig leginkább álmodozni lehet, de nem adom fel!), de úgy látom, hogy ő picit anyásabb és nem biztos, hogy a már egyszer jól bevált módszerem nála is működni fog. Meglátjuk.

      Amit írtál az éjszakázásról, az igaz és engem is megrémíszt, mert nem tudom elképzelni, hogy minimális alvás után elmenjek a munahelyemre és ott ne hibázzak. Nehéz ügy, de mégis csinálják az emberek. 🙂

      Üdv:
      Zsófi

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *