Ha elmúlik karácsony…

Elmúltak az ünnepek. Január első hetei a fagyos hidegben csendesen teltek, sajnálatos módon azzal, amivel télvíz idején az ember kűzdeni szokott, a betegségekkel.

Mégis, mielött teljes gőzzel a 2020-as évünket tervezgetném, egy pillanatra visszatekintenék a nemrég elmúlt, nálunk igazán békességben és vidámságban eltelt ünnepi időszakra. Igaz, arra hogy egy filmet megnézzek, vagy egy könyvet elolvassak időm nem jutott, de ezt a gyerekes létnek rovom fel.

A vegyes házasságok, úgy látom, hogy azért (is) nagyon izgalmasak, mert lassabban ismerjük ki egymást, talán a nyelvi nehézségek miatt, vagy a kulturális különbségek adnak mindig valami új felfedeznivalót az életben, nehéz ezt megfogalmazni. Mindenesetre az én agyamban a 2019-es karácsony előtt robbant be a bombasztikus felismerés, hogy a klasszikus, magyar, karácsonyi hagyományaim közül vajmi keveset örökítek tovább. E mögött nincsen semmi dráma, csupán praktikus okok, egyrészt a nagyobb horderejű utazgatás, amit december végén művelünk, másrészt pedig az, hogy a francia hagyományokat is be kell engednem hozzánk karácsonyozni.

A suliban Korinának mesélte egy osztálytársa, hogy hozzájuk a Jézuska hozza a karácsonyfát december 24-én. Meglepődve mesélte ezt nekem, én pedig hirtelen azt sem tudtam, hogy mit mondjak. Mi ugyanis együtt díszítjük fel a fát és általában együtt is választjuk ki már jó két héttel karácsony előtt és még aznap vagy másnap feldíszítjük. Nálunk nincs értelme 24-én fát állítani, mert vagy előtte vagy utána utazunk el egy hétre Nantes-ba a családunk francia részével találkozni, így alig élveznénk az ünnapi hangulatot a lakásban. Igaz, engem már 21 évesen megfertőztek ezzel a szokással az amerikaiak New Yorkban, akik szintén már december elején feldíszítik a karácsonyfáikat. Mégis, be kell látnom, hogy ez nem az én hagyományom, viszont én szeretem és praktikus, arról ne is beszéljünk, hogy ha már gyerekek vannak, akkor nem kell őket elpaterolni sehová a díszítés idejére.

A másik kardinális kérdés a karácsonyi menü. A nagyszüleimnél, amennyire emlékszem, mindig rántott ponty volt krumplisalátával és bejgli. Ivo nem szereti a pontyot, én pedig nem vagyok oda a krumplisalátáért, ezért ez azonnal kiesett. A bejgli az egyetlen, megnyugtatóan fix pont az életemben, hiszen azt mindenkit szereti, és az én lelkemet is megnyugtatja, hogy őrizzük a hagyományt. No nem mondom, hogy szeretek bejglit sütni. A bejglisütés egy életre kihívás elé állít engem, rendszerint már előtte nap stresszelek, hogy vajon sikerül-e úgy megsütnöm, hogy ne repedjen meg és ne legyen lapos sem. Idén anyu kűzdött ezzel a feladattal, én ki voltam purcanva, csak aludni kívántam. A tavalyi ropogós baconköntösbe bugyolált, gesztenyével töltött pulykatekercset próbáltam hagyományos Corfmat menünek eladni a családban, de sikertelenül, Ivo megvétózta. Anyósom minden évben új, titkos karácsonyi menüvel készül, számára ez izgalmas, nekünk pedig meglepetés. Nekem viszont kell egy fix pont az állandóan változó életemben, így tovább agyaltam. Egyszer csak bevillant, hogy a harcsapaprikást mindenki szereti és az mégiscsak beleilleszthető a hagyományos szentesti hal kategóriájába, még ha nem is rántott. Bingó!

Imádok Nantes-ba utazni és a férjem családja is egy fantasztikus csapat, arról nem is beszélve, hogy a hat unokatestvér imádja egymást (öt fiú és Korina) de azért néha, egyetlen röpke pillanatra egy picit irigykedve gondolok azokra a családokra, akik egy városban laknak a rokonsággal, vagy ha mégis egy másik városba igyekeznek a nagyszülőkhöz, akkor autóval 2-3 óra alatt azt megtehetik. Aztán elszáll ez a gondolat és újra belelkesedek, a francia sajtokra és borokra gondolok, Korina és jómagam francia nyelvtudásának csiszolgatására, az unokatesók örömére, ahogy együtt játszanak, no meg az ottani barátnőimre és máris indul a logisztika a fejemben.

Nálunk sosincs dátumhoz kötött rokonlátogatás, minden évben másik napon megyünk mindenkihez, ahogy a legoptimálisabb. Van egy Budapest-Pécs utunk anyukámhoz, most már kell pár nap családi karácsony Budapesten (a gyerekek előtt illetve egy gyerekkel ezt még kihagytuk), aztán egy hét Nantes-ban, de ennek a dátumát úgy kell belőni, hogy az jó legyen a sógornőméknek, akik Amszterdamból jönnek és a sógoromnak, akik most már Franciaországban élnek ugyan, de 8 évig ők is külföldről látogattak haza az ünnepekre.

Így történhet meg az, hogy mi karácsony másnapján bőröndöt pakolunk és reptérre loholunk, hogy este már Nantes-ban fekhessünk le aludni. Illetve előfordult már az is, hogy a francia családi karácsonyt december 31-én délben tartottunk, mert csak addigra ért oda mindenki, délután pedig már az esti, szilveszteri házibulira készülődtünk.

A mi családunkban, mint látható semmit sem lehet állandósítani, de lassan kezdek már hozzászokni. Csak az a biztos, hogy nálunk minden karácsony más, ezért is nagyon fontos nekem, hogy legyen egy-két hagyományom, ami fix és amiből nem engedek.

Nem állok már rosszul. Korinával már harmadik éve mézeskalácsot sütünk karácsony előtt két héttel, ünnep még nem telt el bejgli nélkül, és rátaláltam idén a harcsapaprikásra, ami jövőre is az asztalra kerül majd szenteste. A többi majd alakul…

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *