Karantén utáni nyár

A koronavírus miatti kijárási korlátozások és az otthoni, online iskolázás három hónapos ideje alatt érdekes módon sem kedvem sem energiám nem volt írni. Azon szerencsések közé tartozom, akiket “csak” mentálisan döntött romba a kényszerű otthonlét egy első osztályos tanításával és egy bölcsis korú szórakoztatásával és nevelgetésével miközben a férjem home office-ban végezte a munkáját. Kétélű helyzet volt, mert egyrészt  kétségbeestem, hogy a már nagyon aktív, négy hónapja tartó munkakeresésemet a vírus ki tudja meddig leállítja, másrészt viszont semi pénzért nem cseréltem volna azokkal a szülőtársaimmal, ahol mindkét szülő 8 órában dolgozott otthonról és eközben emberfeletti energiákkal nevelte, tanította egy vagy több gyermekét akár munkaidő után is. Respect.

Azt is be kell vallanom, hogy keveset tornáztunk, kicsit meghíztunk és a borhűtőnk tartalma is megcsappant. Cecília 11 órás intelmeit és életvezetési tanácsait rendszeresen meghallgattam, mégsem sikerült igazán a javunkra fordítani a kényszerű bezártságot. Túlélni, beleszokni, és beletanulni viszont sikerült, amit óriási mértékben elősegítettek rendszeres online találkozóink a barátokkal és a családdal. Hálás vagyok nekik és érük!

Nantes-ban anyósomék és a sógoromék két gyerekkel hasonlóan bezárva, de egy nálunk szigorúbb kijárási tilalom alatt töltötték napjaikat. A sógornőm Amszterdamban a magyar helyzethez hasonó körülmények közt (szerintem) egy kicsit jobban érezhette magát, mivel két gyerekükkel a ház mögötti játszótérre rendszeresen kijárhattak, ahol a szoszéd gyerekek is felbukkantak szüleikkel, így nem volt teljes az izoláció és a magány sem a gyerekek, sem a szülők számára.

Az utazási korlátozások és azok folyamatos változásai engem nem kergetnének az őrületbe, ha a családom fele nem francia lenne és számunkra a nyári utazás nem a családi összejövetel szinonímáját jelentené. Ha az életem hártalévő nyarait a Balaton partján kellene eltöltenem, engem az is a mennyekbe repítene és szívesen barangolok a magyar borvidékeken is. De itt most nem rólam van szó, hanem arról, hogy a francia nagyszülők egy évben kétszer láthajják az unokáikat, az én gyerekeimet, ezért ha az kútba dől, akkor az azt is jelentheti, hogy egy évig nem találkoznak. Ha most nyáron nem utazhatunk, akkor Félixet 1 és 2 éves kora közt nem fogják látni. Nem csoda hát, hogy minden követ megmozgatunk azért, hogy elutazhassunk idény nyáron is Nantes-ba és Quiberon-ba, ahova a francia családom összes többi tagja is megy, legalábbis egyelőre úgy fest.

A közvetlen repülőjáratunkat törölte a Transavia, ezért új megoldásokat kellett keresni. A jelenlegi helyzetben viszont a Budapest-Párizs / Párizs-Nantes reőülőút ára 2 felnőtt és 2 gyerek számára megközelítőleg 1 millió forintra rúgott volna, így ez az opció értelemszerűen kiesett. Maradt hát a Wizz Air fapadosa Párizsig, ahova vagy anyósom jön értünk kocsival, vagy pedig mi bérelünk autót. A két órás repülőútat még 4+2óra autóút fogja követni, ami számomra egy másfél éves gyerekkel elég ijesztő, tekintettel arra, hogy a Pécs-Budapest távot sem bírja ki minimum 30 perc folyamatos sírás nélkül, mert ha épp nem alszik, akkor egyszerűen menni akar, szabadon.

Így állunk most a nyár elébe, és szorongó szívvel figyeljük a hírekben a koronavírus helyzetet és a friss beutazási korlátozásokat Magyarországra. Bár Framciaország egyelőre zöld színben tündököl és nincs még semmilyen szigorítás életben az oda- és visszautazással kapcsolatban, de ez bármikor változhat.  Addig is elmentünk egy kicsit pihenni Balatongyörökre, ahol mindig fantasztikusan érezzük magunkat, bár idén a majd’ 50 éves ház néhány váratlan felújítási és kivitelezési munkával lepett meg minket.

Folyt. Köv.

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *