1. Nap: Budapest-Párizs Párizs-Nantes

Indulás a reptérre

Hajnali 3 óra 45 perckor megszólal az ébresztő. Indulunk Nantes-ba! Már előző nap bepakoltuk két nagyobb és egy kisebb bőröndbe mindazt, amire úgy gondoltuk, hogy két gyereknek és két felnőttnek szüksége lehet meleg nyári, illetve esős tavaszi napokon, hisz Bretagne-ba készülünk. Kilenc éve ismerem a férjemet és utazok vele gyerekkel s anélkül, és azt hiszem elmondhatom, hogy ennyi idő alatt megtanultam ügyesen pakolni. Sikerül a lehető legkevesebb (plusz 2) ruhadarabot és cipőt eltenni (cipőnél nincs plusz), a kozmetikai táskám tartalmának leredukálásáról nem is beszélve! De még így is mindig otthon hagyok valamit, most pl. a könyvemet és a szemüvegemet.

Az indulás reggelén kicsit stresszesek vagyunk mindketten, főleg hogy ilyen koronavírusos időkben nem igazán tudjuk, hogy mire számíthat az ember a repülőtereken. Bavágódunk az autóba és szinte átsuhanunk a városon, így simán kiértünk 25 perc alatt a reptérre, ahol a legközelebbi parkolóban szinte VIP helyet találtunk magunknak. Örömmel konstatáljuk, hogy alig kell gyalogolnunk a terminálig a három bőröndöt, a babakocsit és a két gyerekket vonszolva.

A reptéren

Hajnali 5 óra. A terminál kong az ürességtől. A check-in sorban csak egyetlen pár várakozik előttünk, ezen felvillanyozódunk mert olyan érzésünk van, mintha első osztályon utaznánk. Az a kevés dolgozó és utas, akik ott vannak mind maszkot viselnek. A biztonsági ellenőrzésen is hasonlóan simán haladunk át; érdeklődve figyelem a padon ücsörgő reptéri dolgozókat, mivel a hajnali órákban most alig van utas, ezért úgy fest, hogy a szokásosnál kevesebben is el tudják látni a feladadtokat. Csend és béke honol a reptéren, nincs semi nyüzsgés.

Indulok újságért és rejtvényért, hamár könyvet nem hoztam. A fél literes ásványvíz ára nem tudom mikor szökött fel 690 forintra; fejbe ver az infláció, én 500-ra emlékeztem. Egy gyors reggeli után már loholunk is a kapunk felé, amely fapadosként kissé távolabb helyezkedik el, de eközben felfedezzük a reptér új szárnyát, amelyet hamarosan átadnak, így a fapados légitársaságok utasai és csinos padokon, kellemes környezetben várakozhatnak majd. Korina majdnem kiugrik a bőréből, olyan izgatott, Félix pedig csendesen tűri, hogy a szülei már megint viszik valahova, de érdeklődően szemlélődik közben. Ezen a ponton át kell adnunk a babakocsit, most már futhatunk Félix után.

Az A15-ös kapu felé haladva a 2A terminálban

Beszállunk a gépbe, itt már nem megy a távolságtartás, az emberek ősi ösztöne a tolakodásra kiolthatatlan. A repülőn is mindenki viseli a maszkot, nem úgy, mint a Balaton Express Intercity járatán, ahol senki sem viselte. Két óra 25 perc – ennyit kellene kibírni a másfél évesünkkel sírás nélkül. Természetesen nem sikerül. Egyetlen másik kisgyerek utazik a repülőn, neki persze a hangját sem hallani. Szerencsére nincs is tele a járat, így nyugodtan viszem Félixet sétálni a sorok között és hagyom fel s le mászni az ülésre. Ez van, a mi fiunk nem tud egy helyben ülni, mondjuk nem hizsem, hogy sok másfél éves tud. Mi már fáradunk, ő még mindig nem alszik el, de miért is tenné, amikor minden olyan izgalmas körülötte.

Leszállás

Egyszer csak megmarad mégis az ölemben, érzem, hogy elfáradt. Hallom a kerék huppanását a földön, a pilóta letette a gépet Charles de Gaulle reptér aszfaltján, az én fiam pedig ebben a szent pillanatban becsukja a szemét és elalszik. Párizsban óriási a reptér, így legalább 15 percig gurulunk még, mire végleg megállunk, hogy aztán buszon szállítsanak minket a terminálig. A babakocsit a repülő előtt sajnos nem kapjuk vissza, így az ölemben cipelem a már éber, de rendkívül nyűgös Félixet. A terminálba beérve egy hosszú sorban várakozunk az útlevél ellenőrzésre. Koronavírus ide vagy oda, itt aztán már mindenki egymás sarkát taposva kígyózik előre, pedig a sor nem halad lassan.

Autóba be

Kiérve anyósom vár ránk, nagy az öröm, de puszit adni nem lehet. Nagyon furcsán érzem magamat, úgy megölelgetném, és ráeszmélek, hogy milyen gyorsan és könnyedén elszoktam otthon a koronavírus miatti óvintézkedésektől. Az az érzésem, hogy Franciaország most tart ott a koronavírus miatti intézkedések tekintetében, ahol Magyarország májusban tartott, de nekem kicsit nehéz visszaállni a szigorúbb reflexekre. A benzinkúton és az éttermében is kötelező a maszkviselés és több helyen is ki van téve a kézfertőtlenítő. Ahol megálltunk ebédelni az úton ott az emberek nagyon fegyelmezetten viselték a maszkot és használták a fertőtlenítőt. Azon a nyaralóhelyen, ahova majd másnap utazunk, még a strand melletti sétányon is viselnünk kell majd a maszkot.

Megérkezünk

Az autóút négy és fél órájából a teljes kimerültségünknek köszönhetően kettőt szerencsésen átalszunk, így nem borulok ki teljesen. Délután négy óra előtt egy picivel begördül az autónk a Nantes-i kertbe és becsukjuk magunk mögött a kertkaput. Örülünk egymásnak a 36 fokban, a gyerekek vizeznek a kertben, mi beszélgetünk. Egy kis quiche (ejtsd:kis) vacsora után, fél kilenc tájban beájulunk az ágyba örömmel nyugtázva, hogy milyen jól utaztunk!

Facebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *